Egész hétfőn levakarhatatlan mosollyal mászkáltam a suliban,
ami a szombatnak köszönhető. A Ryan-ügyet megpróbáltam teljesen elfelejteni,
több-kevesebb sikerrel. A buli végig többször is megpróbált összefutni velem,
de én nem voltam hajlandó huzamosabb ideig elmenni Clay és Mellisa közeléből,
úgyhogy szerencsére feladta. Barátnőm ezerszer is bocsánatot kért unokabátyja
viselkedését illetően, bár én minden alkalommal biztosítottam róla, egyáltalán
nem haragszom rá.
Az ebédlő felé tartottunk Lisával, a folyosókat mindenhol
égősorok és lelógó díszek ékesítették. Nem kérdés, hétvégén kidekorálták a
sulit a szombati Karácsonyi Bálra. A Szalagavató után ez a diákok második
kedvenc iskolai eseménye. Állítólag nagyon jó, én még sajnos nem voltam, mivel
senki nem hívott meg az előző két évben, barátok híján pedig semmi kedvem nem
volt elmenni.
- Elképesztő – szólalt meg barátnőm -, mindjárt itt a
karácsony!
- Hát, repül az idő – karoltam át.
- Téged meghívott már valaki a bálra? – fordult felém, a
valaki szót külön kihangsúlyozva. Tudtam kire gondol.
- Nem, még nem – csóváltam a fejem – És téged?
- Sajnos nem – húzta el a száját. Épp bíztatni kezdtem volna,
nehogy már nekem itt elszontyolodjon, amikor a tornaterem felől Clayton bukkant
fel, és egyenesen felénk tartott.
- Sziasztok – köszönt, majd felém fordult – Elrabolhatlak egy
percre?
- Vidd csak – felelt helyettem Mellisa – Foglalok neked
helyet – mosolygott rám, majd a fiú mellett elhaladva rákacsintott – Csak
ügyesen!
Mosolyogva bólintott, és visszafordult hozzám. Egy pillanatig
csak engem vizslatott, kinyitotta a száját, majd újra becsukta. Látszólag
valami fontosat akart mondani, és már az én kíváncsiságomat is felkeltette,
úgyhogy kérdőn meredtem rá.
- Tudom, hogy kissé zűrös a kapcsolatunk – kezdte sóhajtva -,
és voltak már kisebb-nagyobb problémáink. De ezeken túljutottunk, és ha lesznek
is újabbak, azokon is túljutunk – simított végig a kezemen, és egy pillanatra
elhallgatott – Elég régóta fontolgatok már valamit, de a hétvégén úgy
döntöttem, miért ne? – húzta féloldalas mosolyra a száját, és egy kissé oldalra
biccentette a fejét – Szóval, lennél a partnerem szombaton?
Be kell vallanom, a lelkem mélyén nagyon vágytam rá, hogy
feltegye nekem ezt a kérdést, de most, hogy tényleg kimondta, hirtelen
megdöbbentem. Velem akar Clayton menni a
bálra? Ez komolyan megtörténik?
- Persze – mosolyogtam rá.
- Szuper – vigyorgott, majd homlokon puszilt – Akkor majd még
beszélünk.
- Oké, de én most elmegyek ebédelni, Lisa már biztos vár –
köszöntem el tőle, majd kikerültem, és a kezemet a szám elé kapva mosolyogtam. Te jó ég, mi történik velem?
A menzán nem is nagyon figyeltem, mi került a tányéromra,
csak vigyorogva bólogattam a konyhásnőnek, amikor felém tolta a tényért. Szinte
biztos, hogy bolondnak nézett. De hát, nem tudhatja, mennyire boldog voltam.
Körbetekintettem, Mellisát az egyik hátrébb lévő asztalnál találtam meg.
- Elhívott! – ültem le mellé, és az arcából ítélve, enyhén
megijedt tőlem. Majd mikor felfogta, mit mondtam, leesett az álla.
- Komolyan? – kérdezte elkerekedett szemekkel, mire én csak
bólogattam, közben vigyorogtam, mint egy vadalma – Tudtam én, hogy megteszi!
- Tényleg tudtad? – csodálkoztam.
- Aha, még a buliban mondta szombaton. De most az a kérdés,
van-e viselhető ruhád?
- Hé!
- Már bocs, de azért ugye nem farmerszoknyában akarsz jönni?
– húzta el a száját, és be kellett látnom, igaza van.
- Ugye tudod, mit jelent ez?
- Vásárolunk? – derült fel az arca.
- Igen, vásárolunk – mosolyogtam rá –De nekem csak holnap
lesz jó, mert amúgy dolgozom.
- Nem gond, megoldjuk!
***
- Alex Sweeney meghívott! – ugrott mellém Mellisa, amikor kedden
utolsó óra után a szekrényembe pakoltam. Olyan hirtelen került mellém, hogy egy
kicsit hátratántorodtam ijedtemben, majd észrevettem várakozásteljes arcát,
úgyhogy megöleltem.
- De hisz ez szuper! Mikor?
- Óra előtt – vigyorgott, mint egy kisgyerek, aki nagyobb
szeletet kapott a csokitortából, mint a testvére, és közben előre-hátra
dülöngélt.
- Mondtam én, hogy nem kell aggódnod – karoltam bele, és
elindultunk kifelé.
- Nem is mondtad – pillantott rám.
- Akkor csak gondoltam – mosolyogtam.
Tegnap este elkéretőztem apától szombatra és a mai vásárlásra
is. Nem mondanám, hogy ugyanakkora lelkesedéssel fogadta a hírt, mint
amekkorával én, de látszott rajta, hogy örül, amiért boldog vagyok.
Mivel Lisa csak két utcányira lakik a sulitól, hozzájuk
sétáltunk el, hogy a kocsival Montgomerybe menjünk vásárolni. Mikor Devora
megtudta, mindkettőnknek van partnere a bálra, viszont ruhánk nincs, eltökélte
magát, hogy segít nekünk, úgyhogy bepattant a volán mögé, és nagy gázzal a
város felé vette az irányt.
Már órák óta jártuk a
boltokat, legalábbis szerintem, de még mindig nem találtam megfelelő ruhát.
Mellisa már igen, a kezében lévő papírzacskóban lapult az a fehér ruha, ami
mindannyiunk tetszését elnyerte. Pánt nélküli, térd fölé érő, és remekül
passzol barátnőm világos hajához.
Azok a ruhák, amik nekem tetszettek, mind olyan árban voltak,
amiket képtelen voltam megfizetni, az összes olcsóbb pedig negatív szavazatot
kapott. Már mindhárman lejártuk a lábunkat, és már majdnem feladtuk a keresést,
amikor az egyik kirakatban megpillantottam egy barackszínű szoknyát. Valamivel
térd alatt volt vége, derekán ezüstszínű övvel átkötve. Mell fölött egy fonott
pánt haladt végig, ami hátul folytatódott, a szokásosnál nagyobb kivágást
hagyva.
- Hű – álltam meg az üvegablak előtt, a lányok is követték
példámat – Ez valami gyönyörű.
- Ja, és az ára is normális – jegyezte meg Dev.
- Akkor meg mire vártok? Nyomás befelé – lépett az ajtó felé
Mellisa. Bent egy idősebb nénivel találkoztunk, aki barátságos mosollyal
köszöntött minket.
- Miben segíthetek? – lépett közelebb.
- Azt a ruhát szeretné felpróbálni a barátnőm – bökött a ruha
felé Devora.
- Természetesen, azonnal hozom – sétált oda a néni, majd óvatosan
levette a szoknyát a próbababáról, amin eddig volt – Remek választás, ma érkezett
– adta oda, majd a sarokban lévő kis próbafülke felé irányított. Hamar
belebújtam, és kiléptem a függöny mögül.
- Hát ez valami elképesztő – mosolygott Lisa – Claynek le fog
esni az álla!
- Egyetértek – tette csípőre kezét nővére.
- Rendben, akkor megvenném – bólintottam, majd visszavettem a
saját ruháimat. Kifizettük, majd visszasétáltunk a kocsihoz.
- Nagy szerencse, hogy megláttad azt a ruhát, már azt hittem,
soha nem jutunk haza – csatolta be a biztonsági övét Devora.
- Hát, remélem is, hogy jó döntés volt – pillantottam a
mellettem lévő sötétkék szatyorra.
***
Másnap a kávézóban dolgoztam, két egyetemista lánynak
készítettem a kávéját, amikor Clayton betoppant. Most nem csodálkozva
méregettem, mint a múltkor, hanem mosolyogva köszöntem neki.
- Szia – köszönt vissza, és leült ugyanarra a székre, amin
legutóbb várta a műszakom végét – Mondtam én neked, hogy egy mosoly nagyot dob
a szerkódon.
- Haha – szóltam hátra a vállam felett, miközben a két forró
csészét egy tálcára raktam – Mi járatban?
- Fel akartalak hívni, de rájöttem, hogy nincs meg a számod –
könyökölt fel vigyorogva. A zsebemből elővettem a mobilom, és elé csúsztattam,
mire felvonta a szemöldökét.
- Írd be a számod, az enyém is bent van, onnan ki tudod nézni
– vontam meg a vállam – De most nekem ezt ki kell vinnem, mindjárt jövök –
Emeltem fel a tálcát, és a lányok asztalához vittem. Amikor visszaértem, épp a
saját telefonjába pötyögte be a számomat.
- Amúgy miért is akartál felhívni? – kérdeztem kissé
félénken. Nem is tudom, mikor beszéltem utoljára apáékon kívül valakivel
telefonon. Na jó, Mellisát és SHirleyt fel szoktam hívni, de hát ők mégiscsak a
barátnőim.
- Nem beszéltük meg, mire menjek érted, és nem voltam benne
biztos, hogy szombatig tudunk beszélni – válaszolt, anélkül, hogy felemelte
volna a tekintetét. A következő pillanatban rám emelte a mobilt – Mosolyogj! –
szólt, és még mielőtt felfogtam volna, mit is mond, meghallottam a kamera
zárhangját.
- Hé!
- Mi van? Tök jó lett – mutatta felém a kijelzőt. A képen
egyenesen a kamerába bámulok, bal kezemben egy kávéscsészét fogva. Egy tincs a
szemembe lóg, szám kissé nyitva a hirtelen mozdulattól.
- Ja, tök jó – grimaszoltam, mire elnevette magát – Amúgy hol
is tartottunk?
- Hogy hányra menjek érted – nyomkodta ismét a telefont.
- Lisa is jön, Alex elhívta.
- Tudom, mesélte – pillantott fel, féloldalas mosollyal
arcán.
- Tudod? – csodálkoztam – Hogyhogy?
- Mivel Lex a legjobb haverom – tette el a zsebébe a fekete
készüléket – De nem tudod elképzelni, mennyit kellett bíztatni!
- Komolyan?
- Aha, már tavaly is vele akart menni, de nem tudtuk rávenni,
hogy megszólítsa – támaszkodott fel, és minden mozdulatomat figyelte.
- Hm… érdekes – pillantottam az ajtón belépő fekete hajú
nőre.
- Miért is?
- Hát, mindig is azt hittem, a fiúk nem ilyen bátortalanok
ezen a téren.
- Ha te azt tudnád… - halkult egy kissé el. Nem tudom, mire
akart ezzel célozni, de nem is volt időm nagyon gondolkodni rajta, mivel az
előbbi hölgy szúrós szemekkel méregetett.
- Szerintem jobb lesz, ha én most megyek – húztam el a
számat. Nevetett, majd felállt.
- Hétre nálatok leszünk.
- Oké – szóltam még vissza neki, miközben már a kis asztal
felé tartottam. Meghallgattam a hölgyet, közben hallottam az ajtó feletti
csengőt, ami jelezte, már nincs idebent. Miután a nő ledarálta a rendelését,
felvettem a pultról az ott hagyott mobilomat. Gyorsan átfutottam a névjegyeket,
nem volt nehéz megtalálnom benne Claytonét. A neve mellett egy kis kép
díszelgett, amikor megnéztem nagyobb méretben, kuncogtam egyet. Csinált magáról egy képet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése