8. rész

Egész eddig talán csak egyszer csókolóztam sráccal. Hetedikben, az osztálykiránduláson. Üvegeztünk, és azt a feladatot kaptam, hogy csókoljam meg Steven Whaley-t. Nem az volt életem legszebb pillanata.

De az, amikor Clayton Joyner a tarkómnál fogva finoman magához húzott, és megcsókolt az iskola lépcsőjén, miközben több száz másik diák önfeledten táncolt, egész biztosan felejthetetlen élmény volt számomra. Sokkal lágyabb, sokkal érzékibb volt annál az évekkel ezelőtti „gyorsan tegyük túl magunkat rajta” puszinál. Nem akartam, hogy vége legyen, mert ki tudja, mi lesz utána. De sajnos minden véget ér egyszer, és egy nagyon hosszúnak tűnő pillanat után szétváltunk, homlokát az enyémnek támasztotta.

- Ha tudnád, mióta vágyom erre – mondta halkan.

- Ha tudnád, hogy én is – suttogtam, belül pedig majd’ kicsattantam az örömtől. Elmosolyodott, és újra meg újra megcsókolt.

- Szóval itt vagytok! Már mindenhol kere… - bukkantak fel hirtelen Mellisáék, mi meg abban a pillanatba szétrebbentünk - …stünk titeket – fejezte be barátnőm a mondatát, miután túljutott döbbenetén. Alex csak vigyorogva állt mögötte – Te jó ég! Már megint sírtál?! Gyere – ragadta meg a kezem, és maga után húzott.

A lánymosdóba mentünk, ahol felültem a mosdó szélére és hagytam, hogy rendbe tegye az arcom. Közben pedig csak beszéltem, beszéltem és beszéltem. Meganról, a kirohanásomról, a lépcsőről, és persze Clay csókjáról.

Türelmesen végighallgatta boldog csacsogásom, ami, be kell vallanom, számomra is elég fárasztó volt. Közben egy vizes papír zsebkendővel lemosta az arcomat és megpróbált kicsinosítani.

- Kész is vagy – tette el táskájába a szempillaspirált. Leugrottam a mosdó széléről, és szembefordultam a tükörrel. Az elmosódott fekete csíkok eltűntek arcomról, és a szemem sem látszott pirosnak.

- Köszönöm – öleltem meg.

- Igazán nincs mit – mosolygott – Mellesleg gratula – karolt át. Egy kicsit elpirultam, és elmosolyodtam.

- Na, és Alex-el mi van? – érdeklődtem.

- Hát… - gyűrögette ruhája szélét – Amíg táncoltunk, bókolt meg flörtölt velem. Aztán Megan dühösen elrobogott mellettünk, és észrevettük, hogy kimentél a teremből, Clay meg utánad. Gondoltuk, valami baj van, szóval megkerestünk titeket – vonta meg a vállát.

- Ó – szontyolodtam el – De akkor most mi rontottuk el a hangulatot?

- Dehogy is! Ennek így kellett történnie. Majd máskor – mondta, majd belém karolt és kimentünk a mosdóból. A két fiú a szemben lévő falnak támaszkodott, Alex épp belebokszolt Clay vállába, aki erre összeborzolta a haját. Amikor észrevettek minket, Clay ellökte magát a faltól és elém lépett, Lisa pedig elengedett és a másik fiúhoz sétált.

- Jól vagy? – fürkészett Clayton.

- Aha – mosolyogtam rá. A karomnál fogva közelebb húzott, orrunk szinte összeért, olyan közel álltunk egymáshoz. Éreztem leheletének kellemes melegét, bőrének finom illatát. Sötét szemébe bámultam, majd egy picit magasabbra nyújtóztam és számat az övére tapasztottam. Mintha csak erre várt volna, átölelte a derekamat, és mohón visszacsókolt. Karomat a nyaka köré kulcsoltam, és hagytam magam.

- Menjetek szobára… - gúnyolódott Alex, de barátnőm finoman megütötte, mire abbahagyta, mi pedig csak nevettünk rajta.

- Mi visszamegyünk – tolta maga előtt a fiút Mellisa – Ti jöttök?

- Persze – mondta Clay, majd megfogta a kezem és utánuk mentünk. 

Az este további része kellemes hangulatban telt. Táncoltunk, nevettünk, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Clay-el a lelátón ültünk egymás mellett, onnan néztük a mulató diákokat. Mellisa és Alex is közöttük volt, láthatóan kezdtek összemelegedni.

- Szerintem szép pár lennének – hajtottam fejem a fiú vállára.

- Ja, reméljük – játszott a hajammal – Lex nyafogása kezd már kicsit idegesítő lenni.

- Nem lehet annyira vészes – nevettem halkan.

- Nem te töltöd vele a fél napodat – puszilt bele a hajamba. Pár percig némán ültünk, közben én a táncoló párt figyeltem. Egymásra mosolyogtak, beszélgettek, és nevettek, amikor Alex rálépett Lisa lábára. Felemeltem a fejem és Clayton-ra pillantottam.

- Mióta vagytok barátok?

- Gyerekkorunk óta – pillantott ő is barátnőmék irányába – A szüleink nagyon jóban voltak, Lex-el sokat játszottunk együtt kiskorunkban.

- Mit értesz az alatt, hogy jóban voltak? – kérdeztem összevont szemöldökkel.

- Hát… - komorult el – Amikor hét éves voltam, a szüleim leléptek. Most a nagybátyámmal lakom.

- Ó – húztam el a szám – Sajnálom.

- Ugyan, nem érdekes – mosolyodott el ismét, de láttam a szemében a szomorúságot – Most már nem is akarom, hogy felbukkanjanak. Csak belerondítanának az életembe.

- Nem hiányoznak? – kérdeztem.

- Nem. Már nem – rázta a fejét, majd felém hajolt és gyengéden megcsókolt.

- Ezek már megint össze vannak gabalyodva – sétált fel a lépcsőn Alex, Lisa kezét fogva. Szúrós szemekkel figyeltem, ahogy leülnek Clay mellé, de látszólag nem vette a lapot. Röhögve elkezdett magyarázni valami olyasmit, hogy egy alacsony fiú nekiment és elesett. Nem tudom, ezt miért találta ennyire viccesnek, de végülis az ő dolga.

- Juj! – ugrott fel Mellisa – Ez a kedvenc számom! Táncoljunk! – fordult Alex felé, aki elgyötört ábrázattal nézett rá.

- Hisz’ még csak most ültünk le.

- Naa, légyszi!

- Kérdezd meg Letty-t – bökött felém, mire Lisa könyörögve rám pillantott.

- Na, jó, menjünk – álltam fel és elengedtem Clayton kezét. Lesétáltunk a lépcsőn, be a tömeg közepébe.

Miközben táncoltunk, Clay szavai visszhangzottak a fejemben. Elhagyták a szülei. Milyen dolog ez? Az én anyukámnak nem volt lehetősége. Nem tudott dönteni. De ahhoz, hogy valaki csak úgy elmenjen, és hátrahagyjon egy hét éves kisfiút, nyomós ok kellhetett.

- Letty? Baj van? – rántott vissza a valóságba barátnőm hangja.

- Tessék? Ja, nem… semmi – csóváltam a fejem, majd a lelátó felé pillantottam, ahol a két fiú ült, és minket nézett. Találkozott a tekintetem Claytonéval, és rámmosolygott. Visszamosolyogtam. Arra a következtetésre jutottam, ő járt rosszabbul. Bár a baleset után hónapokig agyaltam azon, miért kellett ennek megtörténnie, ő mégis nagyobb jelentőségű kérdésekre várta a választ: Miért hagyták itt? Miért nem vitték magukkal? Miért nem kellett nekik? 

Amikor vége lett a számnak, úgy éreztem, kiszáradok.

- Megyek, iszom valamit – mondtam Lisának, aki elment szólni a fiúknak. Az ideiglenes büfét a terem végében rendezték be. Elvettem egy poharat és töltöttem magamnak puncsot. Mikor a számhoz emeltem, hogy igyak belőle, valaki nekem jött, és a pohár teljes tartalma a ruhámra ömlött. Teljesen ledöbbentem, és csak bámultam a barack színű anyagon éktelenkedő hatalmas, sötét foltot.

- Upsz, bocsika – nevetett fel egy idegesítő hang. Elképedve fordultam a mellettem álló Megan, és a mögötte lévő Sydney felé.

- Te eszednél vagy? – fakadtam ki – Teljesen tönkretetted a ruhámat!

- Hol érdekel az engem? – hajolt előre gúnyosan.

Hirtelen cselekedtem, át se gondolva tettemet. Tenyerem hangos csattanással landolt a lány csinos kis pofiján. Döbbenten kapta oda a kezét, majd bosszús tekintettel felém kapott.

- Te kis… - sziszegte, de valaki visszarántotta, mielőtt elért volna.

- Hé-hé-hé! – fogta le Alex – Elég ebből, Meg!

- Eressz el! – kapálózott, nekem pedig akkor esett le, mi is történt az előbb – Nem hallod?! Engedj! – rántotta ki magát a fiú szorításából. Szemei szikrákat szórtak, amint rám pillantott, majd utat tört az időközben körülöttünk gyűlt tömegben, és elviharzott. Sydney csak csodálkozva tátogott, majd a dühös szőkeség után sietett.

- Szerintem jobb lesz, ha mi most megyünk – tette kezét vállamra Clayton, mire bólintottam. Megráztam a kézfejem, mivel egy kicsit égetett az ütés miatt.

A kocsiban ráhajtottam a fejemet Clay vállára, és szinte egyből elaludtam. Akkor tértem magamhoz, amikor finoman ébresztgetni kezdett, mivel megérkeztünk a házunk elé. Fáradt voltam a sűrű estétől, és szerintem a sok puncs is rátett egy lapáttal, ugyanis semmi kedvem nem volt kiszállni az autóból, és bemenni a sötét lakásba. Mivel én a bálon voltam, apa is elment valahová a barátaival, Marcusék pedig a nagyiéknál voltak, tehát a lakás teljesen üres volt.

- Mindegy, akkor beviszem - sóhajtott mellettem a fiú - Innen már elgyalogolok, Lex, vidd haza Lisát - adta ki a parancsot, majd kiszállt a kocsiból és átsétált az én oldalamra. Karjaiba vett, én pedig átkulcsoltam a nyakát és vállára hajtottam a fejem. Az autó eltűnt az éjszakában, mi pedig a ház felé indultunk. Clay letett az ajtó előtt, én meg a táskámban kotorásztam a kulcsom után. Mikor végre meg volt, sehogy sem tudtam beleilleszteni a zárba, annyira remegett a kezem.

- Add ide, kinyitom - vette el, és könnyedén kinyitotta az ajtót. Felkapcsolta a lámpát, és levette a kabátomat. Átkarolta a derekam, leszedte rólam a cipőmet, majd ő is kibújt a sajátjából. Bizonytalan léptekkel elindultam a szobám felé, kissé szédültem. Nem vagyok iszákos fajta, talán még soha nem is ittam nagyobb mennyiségű alkoholt, úgyhogy ettől a pár pohár puncstól is olyan voltam, mint aki egy karton sört ledöntött.

Az ajtóm előtt megbotlottam, de a mögöttem haladó fiú elkapott, így nem estem orra. Szembefordultam vele, és rámosolyogtam.

- Mindjárt jövök, átöltözöm - súgtam neki, majd megpusziltam a száját, és beléptem a szobába. Ügyetlenül lehúztam a cipzárt, és kibújtam a barackszínű ruhából. Egy pillanatra megállapodott a tekintetem a terebélyes pacán. Majd el kell vinnem a tisztítóba. A szekrényemből elővettem egy hálóinget és magamra kaptam. Kopogást hallottam, majd ajtónyitást, és Clay dugta be a fejét. Szó szerint a nyakába ugrottam és felnevettem.

- Látom, jó kedved van - mosolygott.

- Nagyon – súgtam vidáman. Karjaiba vett, és letett az ágyamra. Betakart, mint egy kisgyereket, majd homlokon puszilt, felegyenesedett és kifelé indult, de utána szóltam. 

- Ne menj el! Nem akarok egyedül maradni – nyafogtam legörbült szájjal.

- Akkor mit akarsz? - fordult vissza, és az ágyam szélére támaszkodott.

- Gyere ide - nyúltam felé. Magamhoz húztam és megcsókoltam. Felemelte a takaróm és mellém feküdt. Mellkasára hajtottam a fejem és lehunytam a szemem, ő pedig a hajammal kezdett el játszani.

- Még soha nem láttalak ilyennek – mondta halkan.

- Nem is ismersz olyan régóta – feleltem elgondolkodva.

- Személyesen nem is, de volt időm és alkalmam megfigyelni téged – mosolygott, én pedig kíváncsian pillantottam rá – Soha nem emelted fel a hangod, és egyszerűen eltűrted, ha valaki mondott rád valamit.

- Nem voltam mindig ilyen. Régebben kiálltam magamért, mint ma, amikor Megan nekem jött.

- Történt valami?

- Elég sok minden – csuktam be megint a szemem és halkan sóhajtottam – De nem akarok erről beszélni…

- Rendben. Akkor aludj csak – puszilta meg a fejemet. Pár percig még hallgattam a szívverését és halk légzését, majd elnyomott az álom.